2010. november 29., hétfő

Várgesztes és Vitányvár

Ha egy hegység már a nevét is egy csata után kapta (Anonymus szerint itt dobálta el 1051-ben a menekülő német sereg a vértjeit), akkor illendő beszélni a harcokat megélt várairól. Jöjjön hát a Vértesben megmaradt középkori várromok közül – Csókakő mögött – a második és harmadik legérdekesebb. Azt még nem döntöttem el, hogy melyik vár kapja az ezüstöt, és melyik a bronzot, mert Várgesztes ugyan népszerű, ráadásul enni, aludni és kilátni is lehet benne, de unalmas téglatest alakú. Az egykori Vitányvárból jóval kevesebb áll ma, azonban a maradék az látványosan várformájú, ráadásul egy sziklaszirtet ural. Míg Várgesztes akár babakocsival is megközelíthető, Vitányvárért mindenképp meg kell dolgozni.

Akinek egy egész napja van rá, és nem fél egy kis erdei gyaloglástól, egy útvonalra is felfűzheti a két várat. Így tettünk mi is, mikor leszálltunk a vonatról a Tatabánya alatti Szárliget állomásán.


Szárligettől Várgesztesig végig az országos kéktúra útvonalát követhetjük, nagyjából 16 kilométeren át. A falu déli végén a turistajelzés jobbra elhagyja az utcát, és a kék festék hosszan eltűnik, de menjünk csak tovább bátran, egyenesen át a szántón. Ezen az unalmasabb terepen is van mit nézni, mert minden irányban dombok veszik körül az embert: északon és keleten a Gerecse, délen és nyugaton a Vértes magasodik.


A turistajelzések ott kezdenek el ismét sűrűsödni, ahol keresztezni kell az 1-es utat. Elég rémisztő a hely, mert a száguldó autók alig látszanak egy nyúlánk kanyar miatt, szóval csak óvatosan! A túloldalon balra parkoló, jobbra étterem (Birka Csárda) – autóval itt érdemes lehorgonyozni (N 47°30'52'', E 18°28'36''). Irány egyenesen tovább, ahol egy pici erdő, majd balra kőkerítés következik. Ez itt egy osztrák illető magánosított halász-vadász területe, tóval és kerttel. Érdemes bekukkolni a kerítés kevés lyukjának egyikén.

Nem sokkal később egy jobbkanyar következik, majd egy magánterület tábla, ahová a jelzett úton nyugodtan be lehet sétálni. Elhagyott telek ez, a gazdáját láthatóan nem érdekli a sorsa. Innen már látszik az a völgy, ahol végre hosszú időre beléphetünk a Vértes sötét vadonjába. A hegység azonnal a legszebb arcát mutatja: a Mária-szakadékba érkezünk.


Néha patak is folyik erre, vízesései is vannak, de általában teljesen száraz a völgy. A szakadék közepén egy kisebb sziklafalat is megmászhatunk, egyébként meg remek dolog a termetes bükkfák árnyas hűsében sétálni a puha avaron.


Már a Mária-szakadék is megmutatja a Vértes saját egyéniségét: a hegység nagyjából 400 méter magas teteje meglepően sík, amit mindenféle szabályos minta nélkül törnek meg mély és meredek szakadékok. A kék jelzés váltakozva halad a fennsíkon és a völgyekben. Az egyre csendesebb, és ma már teljesen lakatlan erdő nem alkotott mindig ilyen összefüggő vadont, merthogy a középkortól kezdve egészen az 1930-as évekig több kisebb falu is állt a fennsíkokon. Ilyen volt Körtvélyespuszta is, melynek rég elhagyott temetője németes sírköveivel kísérteties hangulatot teremt a felhőket karcoló bükkfák szigorúan elegáns serege alatt.


Néhány meredekebb lejtő és emelkedő, na meg jó sok fennsíkon gyaloglás után, a fák között felsejlenek Vitányvár romjai. Ehhez egy kicsit le kell térni a kéktúra útvonaláról a kék L jelzésen. A magyar szokás szerint a tatárjárás után épült várat a Csák nemzetség birtokolta, és fénykorában 35 falut uraltak innen. A törökök 1543-ban bevették, de sok hasznát nem látták, mert alig hagytak itt katonákat a védelmére. 1597-ben egy magyar sereg vissza is foglalta, de a jelek szerint nekik sem volt túl sok kedvük várat védeni, ugyanis alig egy évvel később fel is robbantották, nehogy már újra felmásszanak ide az oszmánok. A feleslegessé váló falaknak aztán Vértessomló lakói látták hasznát, mivel ők görgették le a kövek nagy részét építőanyag gyanánt.



A belső lakótorony három ablakának is megvan még a helye, és a legmagasabb ponton 15 méter magas a maradvány fala. A romok mögött remek kilátóhelyen lehet üldögélni, ahonnan Környe mögött a Tatai-árok síkja vész a ködbe. Akár Komáromig is el lehet innen látni, persze csak ha tiszta a levegő.



A vitányvári nézelődés után még sokáig hasonlóan szép erdőben vezet a kéktúra ösvénye, völgybe le, hegyre fel, majd megint le. Jól eshet szusszanni egyet a két vár között félúton lévő Mátyás-pihenőnél, ha éppen nincs tele törvényt sértően beautókázó városi hangoskodókkal (ami eleve bunkóság, de szerencsére hatalmas bírság is jár érte, nem is értem, miért kockáztatnak annyian). Egy kulcsosház mellett van itt forrás, tűzrakó hely és eső elől is menedéket adó padok.

Az utolsó nagyobb emelkedő következik ezután, majd kissé csúfabb lesz a táj, legalábbis az eddigiekhez képest. Hol széles, sáros erdészeti úton vezet a jelzés, hol sűrű bozótban. Nem sokkal Várgesztes előtt megint kellemesebb, öregebb erdő kezdődik. Itt érdemes figyelni a bal oldalra elágazó kék háromszög jelzést, ami egy igen meredek, de cserébe rövid emelkedővel vezet fel a Zsigmond-kő sziklás tetejére.


Ez az útvonal legszebb kilátóhelye, ahonnan balra Várgesztes látszik, felette a várral, mögötte a Vértes déli felének hegyeivel. Jobbra a szintén Várgeszteshez tartozó Villapark cserepei piroslanak a völgyben. E híres szálláshelyen közepes áron jókora villákat lehet kivenni, különösen kellemes környezetben.

A kék úton nincs már messze a falu, amin a várba tartva teljesen keresztül kell sétálni. A kéktúra megközelíti a várhegyet, de nem kúszik fel oda. Az erődítmény meghódítására két útvonal kínálja magát. A hegy nyugati gerincén toronyirányt vezet fel egy kalandos, jelzés nélküli ösvény. A kék L-lel jelölt macskakövezett út pedig dél felöl teljesen megkerüli a várat. Ez is meredek, de azért egyszerűbb.



A gesztesi vár annyira ép, hogy jókora turistaszálló, étterem és kilátó is van benne, ráadásul mindez egész évben nyitva van. Ezt is a tatárok rombolása ihlette, és 1330 körül már biztosan állt. Bár leginkább vadászkastélnyak használták, mégis a Vértes legerősebb váraként emlegették a gesztesit. Ettől még elég könnyen bevették a törökök, akik 1590 körül meg is erősítették a falakat. A kiűzésük után egy darabig az aktuális tulajdonosok többé-kevésbé karban is tartották az épületet, de 1733-ban az Esterházy család valamilyen megfontolásból kiadta az engedélyt a kövek elhordásához (köszönte szépen a majki remeteség). Műemlékileg 1961 és 63 között hozták rendbe a várat, azóta működik benne a turistaszálló.


A várfalak szabálytalan alakúak voltak, és egy téglatest alakú, 52 x 18 méteres belső várat védtek. A külső erődítményekből alig maradt valami, de a lakórész két szintjét sikerült megmenteni. A tetőre vezető ajtó kulcsát az étteremben lehet elkérni egy jelképes belépti díj ellenében. Szép a kilátás a falura és a várhegyet három irányból körbevevő fennsíkra. Az étkezdében érdemes megvacsorázni, mert kifejezetten remek a sertéspörkölt nokedlivel. A vécé már kevésbé kellemes, így evés közben nem ajánlott betérni oda...

2010. november 11., csütörtök

Ják

Ják csak azért nincs tele bámészkodó tömegekkel, mert még Szombathely árnyékában van, de már épp elég messze tőle, ráadásul főutak sem vezetnek át rajta, szóval véletlenül senki nem vetődik ide. Közel az országhatár, és borzasztó messze van Budapest. Éppen megfelelő rejtekhely ez a magyar középkori építészet legnagyobb remekművének.


A jáki templom a román építészeti stílus iskolapéldája. Szó szerint az, mert mindenkinek erről mutatnak képet az iskolában. Körbesétálva, meg pláne belépve, épp olyan érzésem támadt, mint a párizsi Notre Dame-ban, csak itt nem voltak zsibongva zizegő japán turistacsoportok. Na jó, azért a méretek is mások, de pont olyan arányosak.


A dombtetőn nyújtózó kéttornyú templomot nem kihívás megtalálni, mivel már öt kilométerről is látszik. A dombocska csak északról meredek, dél felől nem is létezik. Gyalog a parkos domboldalon is fel lehet sétálni, de a parkoló, meg a jegypénztárat is rejtő ajándékbolt, a lapos oldalon van. Kívülről ingyen körbe lehet nézegetni az épületet, még akár éjszaka is, amikor remek díszkivilágításban pompázik.

A megközelítés polgári módja éjjel is elsősorban a jegypénztár felőli kapun valósulhat meg, de ha azt zárva találjuk, a domb felől kerítés nélkül is fel lehet baktatni. A telek álmatlansággal küzdő, nappal még nagyjából kedélyes őre éjjel rendkívül mogorva, azonban tapasztalatunk szerint kellő udvariassággal vagy határozottsággal meg lehet győzni arról, hogy ahol nincs kerítés és/vagy tiltó tábla, ott bizony nyugodtan be szabad sétálni.

A templom mai külleme nagyon hasonlít arra, ahogy 1256-ban, nagyjából negyven évnyi építkezés után felszentelték, de nem volt ez mindig így.

A bencések még a tatárjárás előtt határozták el itt egy kolostor építését. Ják akkor sokkal fontosabb hely volt, mint most, hiszen első királyunk egyik jobbkeze, az "István, a király" egyik mellékszereplője, a Koppányt legyőző bajor Vecellin lovag kapott itt birtokot hű szolgálatai fejében. Büszke leszármazottai a XIII. század elején már idejét látták egy nagy nemzetségi kolostor építésének, ahogy az a leggazdagabb dinasztiák körében illendő volt akkoriban. (Csak a XIII. században 90 ilyen kolostort alapítottak, ennek felét a viszonylag gazdag Dunántúlon. Ezek a családi kolostorok többségében világi apát vezetése alatt álló szerveződések voltak, ahol néhány korabeli vélemény szerint túlságosan laza volt a fegyelem.)


Nem tudjuk, ki tervezte a templomot, de meg lennék lepve, ha nem francia mester lett volna, mert annyira egyértelmű a hasonlóság a nagy francia katedrálisokkal. A középkorban a méretes templomba csak a néhány tucat bentlakó szerzetes tehette be a lábát, a falu népének a nagytemplommal egyidős kerekptemplomban kellett nyomorognia, amit ma Szent Jakab-kápolnának neveznek. A parányi épület kétszintes, nyilván csak így fértek el benne a hívek. Belseje ma szemkápráztatóan barokk (ja, és rózsaszín...), ugyanis 1768-ban giccses freskókkal takarták el a gyaníthatóan elég szegényes középkori falakat. Ezeket teljes ragyogásukban láthatjuk ma is. Megmaradt viszont az építés korából a bélletes bejárat és az emeleti ablaknyílások.


Eközben persze a bencések templomát sem kímélték az évszázadok. Egészen 1532-ig jó állapotban lehetett, de akkor a Kőszeg felé vonuló törökök, ha már arra jártak, kicsit a saját hitükhöz igazították az épületet: kirabolták az egészet és arctalanítottak jópár szobrot, mert az iszlám tanai szerint vallásos céllal tilos emberi arcot ábrázolni.

Utána az 1600-as és az 1700-as években is megjavították az épületet, de sajnos újító jelleggel: barokk hagymasisakot kaptak a tornyok, és a belső teret is az új ízléshez igazították. Ekkor már nyomuk sem volt a szerzeteseknek, és az egykori kolostortemplomból a falu plébániatemploma lett.


A legjobb dolog 1896 és 1904 között történt. Az ezeréves ünnepségeket övező nemzeti átszellemültség és optimizmus közepette nagyszabású felújítást vezényelt végig az egyik legjobb akkori építész, a neoközépkori stílusokat nagyon érző Schulek Frigyes, akinek a Halászbástyát is köszönhetjük. Eltűntettek mindent, ami zavarta a román kori, kicsit gótikus formavilágot, és amit csak lehetett, megmentettek az erdetiből. Sok ütött-kopott szobrot múzeumba vittek, és jobb állapotú másolatokra cseréltek. Lekaparták a belső falakat, és kihajították a barok oltárokat. A toronysisakokat is visszaépítették olyannak, amilyennek lenniük kell.


Ha közelebb megyünk a falakhoz, lehetetlen nem észrevenni a számtalan szobrot, amit felpakoltak rájuk. Egy részük romantikus alkotás a felújítás korából, de ha esetleg nem is pont ugyanezek voltak itt eredetileg, a lényeg nem változott: a középkori hiedelem szerint a pokol félelmetes teremtményeit úgy lehet a leghatékonyabban távol tartani a szent helyektől, ha hasonlóan rettenetes szörnyeket hívunk segítségül. Kutyafejű démonoktól szigorú szemű oroszlánokig mindent láthatunk, és néhányan közülük közömbös tekintetű, de testüktől már elválasztott emberi fejeket tartanak maguk előtt. Gyanítom, hogy az ördögi kőbestiák nem csak a képzelt lények elrettentését szolgálták, hanem a nagyon is élő hívek kordában tartását is. A pokoltól való félelem biztosan a legjellemzőbb gondolatok közé tartozott az akkori elmékben.


A legnagyobb sztárok azonban nem a szörnyetegek, hanem a fantasztikus főkapu. A nyolc rétegből álló bélletes bejárat vitathatatlanul a legszebb és legdíszesebb a maga nemében. Szerencsére nagyobb sérülések nélkül sikerült átvészelnie az építése óta eltelt 750 évet. A tekintélyes kaput igen rangos alakok őrzik: Jézust és a tizenkét apostolt faragták ki föléje.


Ahogy az már a kapu láttán is sejthető, a pár száz forintos belépő igencsak megéri az árát. A bejárat igazi időgépként működik, mert ha sikerül tömegmentes időpontban érkezni (ehhez reggel nyolcra vagy délután öt és hat közé érdemes időzíteni a barangolást), akkor semmi nem zavarja az embert a hamisítatlan késő román (kicsit már gótikus) stílusú építészet élvezetében.

A három hajót tökéletes arányú oszlopok választják el egymástól, és gyönyörűek az ívek. Szerencsére a felújításkor a régivel összetéveszthető köveket használtak fel, így egységes hangulatú minden. Nincs a figyelmet elvonó barokk oltár vagy cirádás falfestés, még az orgona is visszafogott.


A bal oldali, északi oldalhajóban van a berendezés legértékesebb tárgya, egy aprócska gótikus szárnyas oltár. Az értékét inkább régisége, mint különlegessége adja, de egy pillantást megér, mert az 1400-as évekből való. Hosszan lehet viszont kutatni a falakon fennmaradt freskómaradványokat. Mivel ezeket még nem restaurálták, első pillantásra nem is látszanak. Alapos nézelődés után viszont rengeteg kép sejlik fel a falakon, és az oszlopokon meg a mennyezeti íveken is láthatóak helyenként vörös és sárga foltok, melyekből némi fantáziával kitalálhatjuk, milyen lehetett az eredeti templombelső.

Én háromszor láttam ezt a nagyszerű templomot, és mindig találtam újabb felfedezni valót. Érdemes többször megbámulni, méghozzá esti kivilágításban is. Ehhez jól jöhet egy helyi szálláshely, és szerencsére van is itt olyan, ami meglepően olcsón kínálja magát. A Jáki Turistaház elnevezését meghazudtoló színvonalon nyújt éjjeli menedéket, saját fürdőszobás, új és tiszta szobákkal és egy teljesen felszerelt konyhával, ahol este remek kártyapartikat lehet tartani. Az egyik szoba egyik ablaka pedig épp a templomdombra néz, ami karnyújtásnyira van onnan.