A narancssárga templom, mint kiderült, igazi kuriózum az országban, mert 1400 körül építették, és még ma is nagyjából úgy néz ki, ahogy akkor kitalálták. Volt egy kis barokk átalakítás közben, de a XX. század elején, furcsa mód épp az első világháború éveiben, felújították az eredeti formához visszatérve.
Látványosak a támpillérek és a keskeny, magas ólomüveg ablakok. Sajnos csak a külső, negatív tartományban megrekedt szépérzékkel odabűnözött üvegajtó volt nyitva, a belső nem. Mindig elönt a méreg, ha ilyet látok, hogy egy amúgy nagy műgonddal felújított, értékes épületet agyatlan amatőrök egy-egy apró, de látványos részlettel tesznek tönkre. Annyi azért így, az üvegen belesve is látszott, hogy belül is gótikus a hangulat, és freskók is maradtak fenn a XV. századból.
Szentkút kútja arról nevezetes, hogy több zarándok szerint is csodaszámba menő gyógyulást hozott neki. Ha igaz, ha nem, az biztos, hogy a helyet már a XIII. század óta folyamatosan látogatják a csodában bízó betegek.
A forrás csodatévő volta a legenda szerint annak tudható be, hogy maga Szent László király fakasztotta, amikor az itteni völgyben kerítették be seregét a túlerőben lévő kunok. Mivel nem volt vizük, a király szomjazó katonái, amolyan "akkor sem árt ha nem használ" alapon, pogány áldozatot akartak bemutatni. A hű keresztény király ettől bősz haragra gerjedt, és mérgében egy sziklának dobta a lándzsáját. Amikor kihúzta fegyverét az általa ütött repedésből, csodák csodájára friss vizű forrás fakadt a helyén, és megmenekültek a katonái.
A templomot az 1760-as években építették, és ennek megfelelő a kinézete is: kívül kéttornyú, stukkós barokk, és bent is burjánzanak a lekerekített ívek, na meg az arany és a színpompázatos freskók. Kissé túldíszített, de legalább harmonikusan egységes. Később egy szabadtéri oltárt is építettek melléje, hogy az egyre növekvő búcsújáró áradat elférjen valahol, és az oltár körül sokan emléktáblát állítottak köszönetképpen, gyógyulásuk után.
Itt a forrásnál korábban csak aprócska kápolna állt, viszont a falu gótikus temploma is a csodatévő víz miatt épült fel. Az ott 1403-ban eltemetett Verebi Péter lovag ugyanis 40 évvel túlélt egy súlyos háborús sebesülést, és gyógyulását a szentkúti forrás vizének tulajdonította. Megörülvén önnön csodálatos felépülésének, a falu méretéhez képest hatalmas templomot építtetett. A falu viszont messze van a forrástól, az ottani templom nem felelt meg kegytemplomnak. Így lett aztán később két jókora imaháza a parányi Mátraverebélynek.
A templommal egybeépítettek egy kis kolostorépületet is, de egyeseknek nem volt elég a völgy magánya: a kegyhely feletti hegyoldalban, egy 500 méteres meredek sétaút végén ma is jól láthatóak azok a remetebarlangok, amiket az 1750-es években kezdtek el kivájni, és a hírek szerint még 1930 tájékán is lakottak voltak. Hosszú évtizedek alatt a meditálás közben is szorgalmas remeték több szobát, két kápolnát, egy konyhát, egy kamrát és még egy vécét is faragtak maguknak a sziklából.
A hely kétségkívül ma is misztikus energiák jótékony áramlásának áldásos hatását nyögi, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a képen háttal látható középkorú úriember épp ezt a helyszínt válaszotta arra, hogy valamilyen sejtelmes ősmagyar tévétorna hangulatú tájcsi edzést tartson azoknak az érdeklődő középkorú hölgyeknek, akik már azért megérdemlik az elismerést, hogy felmásztak ide a sziklaüregekhez.
A remetebarlangokhoz már csak a kilátás miatt is érdemes felmászni. Dél felé zavartalan a látkép, és ragyogóan látszik innen a Mátra, meg a Cserhát egy része. Nógrádban egyébként is mindenhol érdekes a táj, és nincs olyan szeglete a megyének, ahová ne volna érdemes elbarangolni. Mátraverebélyhez például közel van Pásztó (amiről nem írok semmit, mert külön bejegyzést érdemel majd), aztán a szomszédos falu, Tar mellett van a Kőrösi Csoma emlékpark egy sztúpával, és a rengeteg falu összekapcsolásából megszületett Bátonyterenye is tartogat kisebb kellemes meglepetéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése